Felhasználása[szerkesztés]
A legfontosabb tulajdonsága a TARTÓSSÁGa
Gyantajáratokkal átszőtt, vöröses fája nagyon tartós és szilárd; ez a legértékesebb fenyőfa. Nagy gyantatartalmának köszönhetően az időjárás viszontagságait jól tűri, emellett rugalmas, szívós, könnyen hasítható. Fajlagos tömege 650–700 kg/m³. Kiváló épület- és bányafa, szerkezet- és díszítőfa. Régebben főleg vízi építkezéseknél, a bányászatban és tetőszerkezetekhez használták, ma főleg a bútor- és az építőipar keresett alapanyaga. Vasúti talpfának, kerítésoszlopnak, külső nyílászárónak, lépcsőfoknak, padlónak tömegesen használják. Mivel saválló is, a vegyipar számára kádakat, hordókat is készítenek belőle. Szívesen használják a belsőépítészetben és a bútorgyártásban; feldolgozzák furnérnak és fűrészárunak, de megmunkálását nehezítik a kemény és szívós oldalágak. Jól szárad, közepesen repedezik és vetemedik.
A régészek mát több mint 2500 éves vörösfenyő gerendákat és egyéb tárgyakat is találtak; az Altaj vidékén talált 500 éves sírmaradványok vörösfenyő fája olyan kemény volt, hogy nem lehetett késsel vágni – ezeket a leleteket Szentpétervárott, az Ermitázsban állították ki.
Az ókori Rómában az amfiteátrumok építéséhaz is vörösfenyőt használták. A Dunában megtalálták Traianus császár vörösfenyőből épített és csaknem 1700 évig használt hídjának még mindig jó állapotú maradványait.[forrás?] Az észak-olaszországi Velence és az oroszországi Szentpétervár is vörösfenyő oszlopokra épült, és ebből a fából készítették Budapesten az Országház alapját is.
Nem hiába hívják a vörösfenyőt „örök fának”. Oroszországban ezt tartották a hajók építésére legalkalmasabb fának, főleg I. Péter orosz cár idején, amikor az orosz hadiflottát kiépítették. Vörösfenyőből készült a moszkvai Kreml temploma és a Vaszilij Blazsennij székesegyház belső szerkezete. Vörösfenyő borítja a világ egyik legjobb kerékpárpályáját Krilatszkojéban.
